Hatodik rész - 1-1 az állás.

Le voltam döbbenve. Loki arcán láttam a teljes kétségbeesést, megrökönyödést, s ökölbe szorította a kezeit.

-          Biztos ti terveltétek ki az egészet! – kiáltott a testvérére. Ő csendben forgatta a szemeit és a földet pásztázta

.

-          Le kellett zárnunk a harcot, Loki. És az sem tűnt egészen nemes cselekedetnek, hogy a lányt el akartad rabolni.

-          Így legalább azt is hősiesen megakadályoztad,ugye ?! – rivallt rá Loki. Addig erősen kapaszkodott a karomba, majd elengedte,hogy már immáron Thor felé fordulhasson és ráfröcsöghesse a dühét. Úgy éreztem, hogy jobb,ha ebből kimaradok, így is egypár nem túl kellemes párbeszédet volt szerencsém végighallgatni kettőjük között Meg hát a feladatom is elrendeződött, a kapu bezárult. Loki maradt, de a seregből legalább több katona így nem jött át. Thor még mindig a kezemet fogta, de szerintem már csak megszokásból.

-          Nem tudom, hogy mi volt vele a terved, de azon a kapun se ki, se be többé egyetlen lény sem kelhet át.

-          Na pont ez az ! Sosem érted meg a terveim.

Eközben Thor kezét is lassan elengedtem. Még nem tudtam,hogy hogy kellene visszatérnem Niflheimbe. A város szélén álltunk, egy auto sem járt arra, hogy kivethettem volna magamat elé.  Talán más lény számára meglepő sőt egyenesen őrült dolognak tűnhetett, de én tényleg gyorsan le tudtam magamban zárni a küldetést, hogy tervezhessem a visszatérésemet. Ahogy az emberek, úgy az istenségek sem érdekeltek. 

Felküldtek ide valamiért, aztán mégsem kellett a fejükkel beszélnem, elég volt lefoglalnom őket, hogy aztán mások be tudják eközben zárni a kaput. Thanosra meg majd külön figyelmet fogunk fordítani és Lokira is…attól függ, hogy mit intéznek el otthon családi körben. Már megtettem pár métert előre, amikor Loki hangját hallottam a hátam mögött.

-          Állj csak meg! – trappolt nagy erővel utánam. Hiába szaporáztam meg a lépteim, ő jóval magasabb volt tőlem, hosszú lábaival hamar beért, majd újra a karomra fonódtak az ujjai.- Azért ilyen könnyen nem szabadulhatsz meg tőlem.

-          Loki! Engedd el a lányt! – erre a nevén szólított,  még jobban, még erősebben fogta a karom. Kezdtem már lassan megszokni,hogy valaki épp belém csimpaszkodik, kimutatja ragaszkodását felém.

-          Már bezárult a kapu,véget ért a harc. Nem te mondtad? Akkor miért ne beszélgethetnék el a lány fejével? Neked ott van a drágalátos midgardi nőcskéd, mégis olyan kitüntetett figyelemben részesítesz egy vadidegen lányt.

-          Mióta a Stark torony tetején találtalak titeket – sok lesz már a té betű -  azóta ponthogy tőled kap ilyen „kitüntetett figyelmet” – macska körmözött a levegőbe Thor az ujjaival. – Áruld már el nekem, hogy miért? Thanoshoz is őt invitáltad el és nem engem!

-          Majd meglátod csak jussunk vissza a városba.

-          Én nem megyek veled sehova. – próbáltam kiszabadulni a szorításából.

-          Most mondd el nekem, addig sehova sem megyünk! – jelentette ki Thor is.

-          Nincs nálam a pálcám, úgy nem tudom megmutatni! – préselte ki a szavakat Loki mérgesen. Észrevettem  már, hogy mennyire bele kerültem a veszekedésük közepébe, bár gyanítottam, hogy amúgy is elég gyakran egymásnak esett ez a két istenfiú. S én egy újabb ok lehettem arra, hogy összevesszenek egymással. Thor jelen pillanatban csak meresztette a szemeit hitetlenkedve Lokira, s a fejét csóválta.

-          Valami újabb trükkben mesterkedsz gondolom. Mondd el a pálca nélkül, addig nem megy veled a lány.

-          Én csak haza akarok menni.. – morogtam az orrom alatt, mire Thor jótékonyan végigsimított a karomon.

-          Nyugodj meg, nem sokára hazamehetsz. A szüleid már biztosan aggódhatnak érted.. – sóhajtotta. – Látod, ez is miattad van Loki! Miért kell elrabolni egy ártatlan lányt? Ő nem tehet semmiről. Nem ártott neked.. nem is szuperhős..

-          Csak Hél egyik küldötte Niflheimből! – borult ki Loki. Szavaira mindketten lefagytunk. Én azért, mert így a gyanúm beigazolódott és a fekete hajú tényleg rájött, hogy ki is vagyok én, Thor pedig azért, mert..

-          Te egy halott vagy? – vette le gyorsan a kezét rólam és hátrált egy lépést is tőlem. Morcos, fáradt arcot vágtam. Mint amikor megérkezik hozzánk egy lélek és azt hiszi, hogy a Valhallába került és várja a sülthúsokkal, édes süteményekkel megpakolt asztalt. Szinte már kinézi belőlem, hogy egy ezüst tálcán szervírozom neki a kancsó bort.  Aztán amikor elmesélem neki, hogy mégis hol kötött ki, akkor lehervad az arcáról az öntelt mosoly. Nemhiába.. sokféle lélek megfordul felénk.

-          Én egy lélek vagyok, a kapu egyik örzője. – Thor arcáról nem tudtam hirtelen leolvasni, hogy melyiken döbbent le jobban : azon,hogy egy léleknek vallottam magam vagy azon, hogy Niflheimben van egy kapu. – Biztos mesélt nektek Odin erről is. – tettem még hozzá, hátha az beindítja a berozsdált fogaskerekeket.

-          Igen.. mesélt egy nagy kapuról, ahol áramlik be a sok lélek.. azok akik öregek, betegek.. akik gonoszak és nem kerülhetnek a Valhallába. – jutott el lassan a felismeréshez és máris Lokira pillantott. Ő erre értetlenkedve szét tárta kissé a kezeit, „most miért rám nézel” fejszerkezettel”.

-          Nem érte jöttem. - emeltem meg a szemöldökeim, csakhogy tisztázzam előttük is a dolgot. Aztán  már belenyugodtam, hogy muszáj leszek még pár percet szánni erre a beszélgetésre, mielőtt távozok. S erre eszembe jutott az is, hogy  lent ennyit senkivel sem beszélgettem, főleg magamról nem. Nem találkoztam még eddig olyan lényekkel, akiknek be kellett hogy mutassam Niflheimet, akik ennyire érdeklődtek volna utánam.. és ez most meglepően jólesett. Végülis, miről is beszéltünk Adrral? Lent senki sem tudja díjazni a tréfáim, senkivel sem tudom megvitatni, hogy miket látok a világokban. Most pedig itt volt előttem az alkalom, ki kellett volna hogy használjam. Erre sietek vissza? Pár percet még igazán tudok erre szánni!

-          Akkor miért érkeztél közénk? – tudakolta Thor.

-          Nagyon sok lélek tódult befelé a kapun, Úrnőm azt a döntést hozta, hogy valakit felküld, hogy csillapítsa a kedélyeket.

-          Hát Te nagyon jól lecsillapítottad. – dícsért meg érte Loki.. bár végülis ezt nem dícséretnek szánta, ahogy az arcát elnéztem, de azért elmosolyodtam.

-          Csak el akartam beszélgetni veletek, hogy tudjatok arról, hogy lent mi történik. Hallottunk a stuttgarti kis merényletedről is, de inkább az jött volna össze, mint ez a nagy pusztítás.

-          Mi az, hogy inkább az jött volna össze..? – akadt ki Thor. Olyan ijesztő hangon förmedt rám, amire sokan nyuszivá válnának máris és össze húznák magukat. Loki persze nem volt ilyen legény, de én sem. Mert nem voltam legény. Loki csendben nevetni kezdett. Tekintete cikázott köztem és a bátyja között. Láthatóan nagyon élvezte a hatást, amit kiváltottak szavaim Thornál.  - Loki az uralma alá akarta hajtani a Földet. – kezdett már egy ujjal mutogatni a másikra. – Elkezdte ott, majd folytatta volna itt, hogyha nem vágunk közbe.

-          Ott nem ölt meg annyi embert,mint itt. – mutattam rá.

-          Oh, de jó. – csapta össze a tenyereit Thor ( kezdem megszokni, hogy minden té betűs szó után az ő neve jön.. ) majd kényszeredetten elvigyorodott. Látszott, hogy fájnak neki a szavaim. Azt hihette, hogyha elkezdünk beszélgetni, akkor biztosítom majd őt arról, hogy egy ügyért harcolunk. Csakhogy én nem voltam harcos és.. – Ott több mint 80 emberi életet oltott ki. Nyolcvanat. Ugyanúgy fontosak, mint ennek a városnak a lakói! – kezdte volna el bizonygatni, én meg próbáltam megértő arccal hallgatni őt, de ezt még gyakorolnom kellett. Majd Thor oldalra pillantott, hogy lássa az öccse reakcióit is. De Loki még mindig magabiztosan várakozott és mosolygott.

-          Te persze erre nem mondasz semmit. – és Loki tényleg nagyon úgy tűnt, hogy nem akar hozzáfűzni semmit, ezért én böktem ki. :

-          Niflheimben nem számít, hogy ki vagy, honnan jöttél. Csak az számít, hogy mit tettél, hogy harcoltál, mennyi idősen haltál meg.. Nekünk csak az számít, hogy ne legyen túl sok a halott, a többi pedig az ő döntésük hogyan élnek. – Thor értetlenkedve meredt még mindig rám, amikor Loki végre megszólalt.

-          Talán már most megértetted bátyám, ők semelyikünk oldalán nem állnak.