Thor igazán mérgesnek tűnt. Bár eddig még másmilyennek nem
láttam őt. Lent is mérgesen rámrivallt és odébb taszigált és most is olyan
dühödt arccal nézett rám,mintha én kezdtem volna lerombolni a várost.
-
Ezt igazán abbahagyhatnád… - sóhajtottam, s
próbáltam lassan lábra állni. Már Lokival szemben állt, szemöldökét összevonva,
engem védelmezően eltakart Loki szemei elől. Annyira örülök,hogy vannak még
ilyen önfeláldozó szuperhősök. Ja bocs, Thor egy isten volt.
-
Nem megmondtam,h menj haza ?! – akadt ki és
megmarkolta a pörölyt a kezében.
-
Tudom, de… - kezdtünk bele mindketten Lokival,
majd olyan gyorsan abba is hagytuk és nagyon lassan Thor háta mögé pillantott,
s én is óvatosan kikandikáltam onnan. Fel kellene már állni…
Thor lassan lehunyta a szemeit, vett egy mély levegőt, majd
azért tett pár lépést oldalra el,hogy mi is megcsodálhassuk egymást.
-
Ez most kivételesen nem neked szólt, öcsém. – mondta Lokinak, mire ő felvonta érdeklődően
egyik szemöldökét.
-
Ti ismeritek egymást?
-
Már megmentett egyszer. – jegyeztem meg az orrom
alatt cinikusan, mire kissé az ifjabb herceg arca felderülni látszott. Thor is
morgott valamit az orra alatt – szerintem valami halk imát vagy inkább átkot,
hogy becses személyem mellett lehet – majd jobb híján felsegített a földről.
Egyik kezemmel még az izmos karjába kapaszkodtam, de a másikkal már poroltam is
le a ruhámat. Hátha megmenthetem még a helyzetet. Azért mégsem kellene
szakadtan és piszkosan a nép elé állni.
-
Rólad meg azért többet hittem. Ott van kint
jópár felfegyverzett ellenfél és erre te egy kis halandó lányt bántasz? –
fordult már végre Loki felé is a szőke. Loki először úgy tűnt valami frappáns
visszavágásra készül, aztán mégsem tette.
-
Le kellene már zárnunk ezt a dolgot, jó hogy itt
vagy bátyám.. – s egy negédes mosoly jelent meg az arcán.
Halandó testben voltam és Thor már nem velem foglalkozott.
Lekötötte a figyelmét Loki vigyora, az a magabiztosság és főleg kitartás ami
belőle áradt. Eltalálják, letaszítják, ordítanak vele… tényleg semmit sem ér.
Mert összeszedi magát, feláll a földről és újra nekifut. Thor bezzeg minden
dühe ellenére, a legszívesebben a keblére ölelte volna a testvérét. Csak ez a
pusztítás dühítette nagyon, nem akart több vérontást.
Na de, eleget merengtem rajtuk. Mindketten nagy hatalommal
bírtak és egyéni módszerekkel bár, de igyekeztek egymás között elintézni ezt a
vitát. Igaz, ami igaz, Thor lépései nekem is jobban tetszettek. Pont azért
érkeztem én is Midgardba, mert túl sok sebesült lélek özönlött felénk. De ez a
háború, akkor sem számított nekem egyedinek. Háborúk vagy halálozások mindig is
lesznek. Más világokban is dúltak eközben más csaták, más népek is ontották
egymás vérét. Még Midgardban is több ütközetről tudomásunk volt, amik eközben
zajlottak. Csak akik világuralomra akartak törni és lemészárolni mindenkit,
azokkal el kellett beszélgetnünk. Miket is beszélek! Hisz eddig még erre nem is
volt példa, hogy megszólítottunk volna így valakit. De akkor tényleg komolyan
kell vennem a feladatom.
Loki vezette a seregét ide, ő kezdte el halomra gyilkoltatni
az embereket is. Rizikós gondolataim támadtak. Ha Lokit magammal viszem, akkor
a sereg vezető nélkül marad és tovább rombol, s akkor már tényleg ész és cél
nélkül. Lokinak biztosan volt valamilyen terve ezzel, bár mit sem számított
neki pár száz ember halála, hisz még ott volt az egész Föld, amit az irányítása
alá vonhatott. Szóval furcsa feltételezés volt ez, hogy keresnem kellett volna
gyorsan egy másik erőt, aki még Loki háta mögött állhat és előnyére válik, hogy
Lokit itt a földi hatalomhoz juttassa. Istenek… bárcsak megállhatnánk egy
percre, hogy rájöhessek mitévő is legyek…
-
Mégis hogy gondoltad azt, hogy lezárni? –
préselte össze a szemeit Thor.
-
Csupán arra gondoltam, hogy visszavonhatom a
Chitaurit, hogyha még ezt az egy halandó életet megkapom. Feláldoznád az ügy
érdekében? – suttogta halkan Loki, s pár lépéssel már közelebb is került Thorhoz.
Mélyen a szemeibe nézett, tartotta vele a szemkontaktust, de a szőkén már
látszott, hogy összezavarodott.
-
Miben mesterkedsz? – esett neki újból és
mellkason bökte az egyik ujjával.
-
Ahogy mondtam, abbahagyom a harcot, hogyha enyém
a lány. – s egyik karját színpadiasan ki is nyújtotta felém. Mintha táncba
hívna. De én még nem döntöttem el, hogy egyáltalán akarok –e táncolni. Thor
közben próbálta keresni Loki szavaiban a cselt.
Rossz előérzetem támadt. Olyan amikor minden nyugodt
Nilfheimben, amikor csak beszélgetünk Adr-al, csak ketten vagyunk. Nem látok
lelket közeledni a szemeimmel, nem várunk senkire. Tudom, hogy meddig tart a
beszélgetés, mikor fogom újra nyitni a kaput. És ami sosem fordult elő : hogy
váratlanul érkezzen valaki, aki miatt félbe marad a beszélgetés. Mert az
lehetetlenség. Túl jó megérzéseim, szemeim vannak látni az érkezőket. Hisz
ezért vagyok ott. És most ugyanez történt. Hárman ott állunk, s talán pont így
van jól. Ezért küldtek ide, hogy velük beszéljek. És egyszer csak történik
valami, jön valaki, akinek nem szabadna..
Gondolatom végére alig értem, amikor Loki hátulról
megragadott és a torkomnak feszítette a jogart. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése