Ötödik rész - Akarsz -e repülni..?

Erre szerintem se Thor, sem én nem számítottunk. Vagyis én inkább nem és reménykedtem abban,hogy Thor képes lesz harmadszorra is megmenteni. Túlságosan felpörögtek a dolgok a számomra. Volt egy tervem és bár pont ezzel a két alakkal kellett volna elbeszélgetnem,de úgy tűnt,hogy nem lehet. Előbb oltják ki az életem.

-          Talán megbeszélhetnénk ezt az egészet. – ajánlottam fel hirtelen. Kicsit nehézkesen beszéltem,mert Őistensége elég erősen nyomta a torkomhoz a pálcáját. Reméltem, nem ott helyben akar eltenni láb alól.

-          Loki, figyelj rám. Add át a lányt.. ő nem tehet semmiről.. – próbálta megpuhítani Thor is,miközben kezeit le-fel emelgette maga előtt. – Ez csak kettőnkre tartozik.

De a zöld palástos nagyon úgy tűnt,hogy hajthatatlan. Nem tudom pontosan,hogy mit sejtett velem kapcsolatban,hogy tudta –e hogy honnan érkeztem. Mert Thor nem vett észre az egészből semmit, emberi lénynek, lánynak tartott, ezért hajlamos voltam azt gondolni,hogy Loki is így van ezzel.

-          Még egy élet már oly mindegy Thor.

-          Na.. – szisszentem fel a szorításában. Erre még inkább a torkomba vájta a végzet villámló botját.

-          Add őt nekem és a többieket sértetlenül hagyom.

-          Inkább engedd el őt és gyere velem haza testvér.

-          Nem vagyok a testvéred! Hányszor mondjam még el! – Loki keze megremegett mérgében. Arra számítottam,hogy most fogja elnyiszálni a nyakam, aztán mégis inkább enyhült a szorítása. S jókor kezdtem el észrevenni,hogy az ágyéka is nekem nyomódott hátulról.

-          Nem számít,hogy mi történt a múltban, én akkor sem tudok másképp tekinteni rád. – mégis hogy másképp kellene ? cikázott át az agyamon… Thor arca most nagyon szomorúba váltott. Végre nem olyan mérgesen beszélt, hanem keserűen, megbántva, roppant szomorúan. elhagyatva…

-          Nem fogom ezt veled mégegyszer átbeszélni…- ingatta a fejét Loki. – S ha most megbocsájtasz… -  majd váratlanul az épület oldalán találtam magamat. Szempillantásnyi idő alatt történt az egész és máris zuhanórepülésbe kezdtünk a sötét hajúval az oldalamon. Végülis én voltam a hülye,hogy a legmagasabb épület,legfelső szintjére masíroztam. Gyorsan becsuktam a szemeim, a szél a hajamba kapott és kiabálni lett volna kedvem, ordítani, hogy még nem valósítottam meg azt,amit szerettem volna, amiért ide érkeztem. Bár egy jó pont azért volt ebben az egészben,hogy Loki mellettem volt, azaz Isten, aki ezt az egész felfordulást itt generálta. Még azért kapaszkodtam erősen belé, hogy biztosan tudjam, hogy ő az, és nem az egyik másolata.

Skrull mocinkkal épp a hatalmas, tátongó lyuk felé tartottunk. Nem értettem, én ezt komolyan nem értettem. Mindegyik katona onnan igyekezett kifelé, hatalmas szörny gépezetek csusszantak ki rajta, hogy elnyeljék, lerombolják a várost, mi meg épp befelé igyekeztünk. De legalább már nem zuhantunk. Végülis nézzük mindennek a jó oldalát. Még nem akart megölni a koronaherceg. Melleimet jobban nekinyomtam hátulról,hogy érezze a közelségem. Két karommal meg átfontam a derekát. Szemeimet még mindig erősen összepréseltem, szívem vadul zakatolt. Rájöttem, hogy félek a magasban. Már egyre közelebb értünk a sötét lyukhoz, mikoron oldalról egy váratlan csattanás tarolt le bennünket. Nagy erőkkel soroltunk balra, miközben nem győztem meglepődni, hogy már a szőke isten karjaiban vagyok és repülünk a végtelen felé.

Na jó, nem. Csak a városon kívülre vettük az irányt, én meg már a Thor nevezetű mellkasát ölelgethettem. Szemeimet ellepték a könnyek és még remegtem egész testemben, amikor földet értünk. A város határán pakolt le, a susnyás mellett.

-          Újra megmentetted az életem. Igaz első két alkalommal még nem voltam életveszélyben.. – mosolyogtam Thorra.

-          Az öcsém nagyon kiszámíthatatlan, nem tudni, hogy mikor lopakodik a hátad mögé és böki az oldaladba a Thőrt. – még a mondata első fele be is jött, de a második.. ?! Két karommal átfontam a testem, kellett egy kis idő, hogy lenyugodjak. – Ne haragudj, nem számítottam rá, hogy ennyire félsz a magasban. – suttogta.

-          Ez még új dolog volt a számomra is. – sóhajtottam s a kezeimbe temettem az arcom. Nem tudtam,hogy mitévő legyek. Végre találkoztam mindkettőjükkel, de mégsem tudtam beszélni a fejükkel és épp a rossz ember álldogált mellettem. Vagyis pont hogy a jó ember, aki nem akart csatázni. Loki meg ki tudja, hogy merre oldalazott el. – Őt kellett volna elkapnod. – jegyeztem meg és lassan Thorra emeltem a szemem. Meglepődve nézett rám majd megvonta a vállait.

-          Még nincs vége a filmnek. – és felnevetett. Vele együtt nevettem volna én is, de akkor a távolból egy hang szólt hozzám. Nem mondom, hogy mennyei, de végülis ha azt veszem egy Isten hangját hallottam újra.

-          Szemtelen perszóna. – dobta felém a sisakját Loki, mikor hallótávolságba ért. Nagy erőkkel robogott felénk, immáron a motorja nélkül, elég durcás arccal. Haja csapzott volt, pár kisebb seb éktelenkedett rajta, köpenye is poros, tépázott. ( nem tapétázott ! ) De értem jött…

-          Végre itt vagy… már azt hittem komoly bajod esett. – siettem felé tárt karokkal. Néha még kicsit imbolyogtam a hirtelen felemelkedés,majd aláhullás után, de örültem a látványnak, így még ez sem tántorított el.

-          Mi? –  hitetlenkedett Thor. Loki is kissé zavarodottan nézett le rám, majd megragadta a karom. – Vedd le a kezed róla. – szólalt meg ismét a szőke, parancsoló hangon,hogy a szemeim elkerekedtek.

-          Visszaviszem Thanoshoz, aztán bezárhatjátok az átjárót. – intett a kezével Loki.

-          De miért ilyen fontos ez a lány, Loki? Itt van a tesseract, neked meg felelned kell a bűneidért,amiket itt a Földön műveltél, de erről majd Apám dönt.

-          Na, hirtelen már csak a TE apád? – hőkölt hátra Loki.- Szépen állunk.

-          Csak miattad állunk így. – sóhajtott egyet Thor, majd újra megállapodtak a szemei rajtam. És megragadta a másik kezem. – Miért akarod elvinni a lányt? – érdeklődött megint.

-          Tényleg, miért akarsz elvinni? – pislogtam fel Lokira én is.

-          Gondoltam meg akarod ismerni Thanost.

-          Ha már így áll a helyzet, én is meg akarom ismerni Thanost. – toppantott egyet Thor is és felvont szemöldökkel lesett Lokira.

-          Csak a lányt viszem. – hunyta le a szemeit Loki,mint akinek már nagyon elege van abból,hogy ennyiszer ellent mondanak neki és értetlenkednek, követelőznek is.

-          Vidd helyettem Thort. Ő jobban szeret repülni és világot látni. – ajánlottam fel máris. Na, ne is mondjam.. úgy nézett rám Loki, mint egy hülyére és még fel-felnevetett.

-          A lány fél a repüléstől. – közölte Thor és megszorongatta a kezem.

-          A lány rosszul van utána. – bólintottam én is rá. Loki meg nem úgy tűnt, mint akinek megenyhült volna a szíve… csak idegesebb lett. – És amúgy is mivel mennénk? A repülő motorod már tönkrevágtad, nem?

-          Thor hibája az is. – morogta testvérére nézve. – De keresünk egy másikat, megoldjuk, hidd el.. – nézett mélyen a szemeimbe, mire én is elkezdtem furcsállni az utazásunkat Lokival. Eddig csak annak örültem,hogy elérhető közelségben van,látom,hogy mit csinál és úgy éreztem,hogy nekem erre meg is van az okom. De amikor már ő is magával akart vinni…?! közben már annyiszor balra-jobbra cibáltak, aztán fel és le, hogy teljesen kiment a fejemből az,hogy valamikor el kellene nekik azt mondanom,hogy miért is vagyok itt. De legalább nem tévesztettem őket szem elől. Aztán ott volt Thor, aki eddig már háromszor mentette  meg az életem, de annyira erőltette,hogy Loki visszamenjen vele Asgardba és feleljen a bűneiért. Hogyha már ilyen nyíltan ezt a testvére tudtára adja, akkor honnan veszi, hogy majd Loki olyan lazán ebbe bele is megy. Mikor ott van ez a Thanos… aztán rájöttem, hogy Thanoshoz vezethet ez a szál, ő küldi a sereget. Most hogy Loki velem van elfoglalva, ki tudja mit csinálhatnak a városban.

-          Talán vissza kellene mennünk. – szorítottam meg Thor kezét. De ő olyan nyugalommal nézett le rám,hogy…

-          Nyugodj meg, minden el van rendezve. Bezártuk a kaput.